2010. augusztus 25., szerda

Áfonyás túrótorta

Már megint Kochfrosch-tól loptam a receptet, de ennek egyszerűen nem lehetett ellenállni (; Áfonyát találtam a fagyasztóban, így aztán az lett, de nyilván bármi más bogyóssal remekül passzol, és a márványminta miatt nagyon mutatós is. Igaz én egyszerűen csak összeturmixoltam a gyümölcsöt, nem passzíroztam át, így a márványminta sem lett olyan szép, mert jó sűrű lett az egész. A kekszeket is helyettesítettem, a Butterkeks nem akkora nagy favoritom (minek hívják ezt magyarul?), de egyébként könnyen beszerezhető, ellentétben az amarettinivel...
Látva a rémesen válogatós kolleganő elégedett képét ebédkor már megérte megsütni (o;


Málnás sajttorta

Hozzávalók:
  • 20 dkg málna (friss vagy mélyhűtött)
  • 12,5 dkg vaj
  • 15 dkg Butterkeks (albertkeksz)
  • 15 dkg amarettini (győri édes)
  • 4 dkg étkezési keményítő
  • 1 citrom
  • 25 dkg mascarpone
  • 20 dkg cukor
  • 3 ek. vaníliáscukor
  • 5 tojás
Kenjünk ki egy 26 cm-es csatos tortaformát és melegítsük a sütőt 175°C-ra.
A kekszeket aprítóban daráljuk le, esetleg húsklopfolóval törjük apróra. A kekszmorzsát keverjük össze az olvasztott vajjal és nyomkodjuk a tortaformába úgy, hogy oldala is legyen a "tésztának".
A málnát törjük át egy szűrőn majd a levet melegítsük egy kis lábosban és sűrítsük be egy teáskanál keményítővel, majd hagyjuk kihűlni (kb 1 dl lé lesz - én az áfonyát csak leturmixoltam).
Mossuk meg a citromot, reszeljük le a héját és facsarjuk ki a felének a levét. A túrót keverjük krémesre a mascarponéval, cukorral, vaníliás cukorral és citrommal végül keverjük hozzá a tojásokat és a citromlevet. A végén szitáljuk rá a keményítőt és alaposan keverjük el a masszában.
Tegyük a túrós massza felét a kekszalapra majd a málnapüré felét kanalazzuk rá és egy villával vagy pálcikával rajzoljunk bele márványos mintát. Terítsük rá a maradék túrót, arra ugyanígy a málnapüré másik felét és ismét rajzoljunk bele márványmintát.
Süssük 60-70 percig. A sütőből kivéve válasszuk el a forma oldalától és hagyjuk 15 percig hűlni a formában majd vegyük le a formát és hagyjuk teljesen kihűlni.

Kochfrosch: Käsekuchen mit eingestrudelten Himbeeren

2010. augusztus 12., csütörtök

Budva

Sikerült épségben kijutnunk Tiranából, nem volt kifejezetten egyszerű mutatvány. Borzasztóan vezetnek, és van egy darabka autópálya, de felfestés nincs rajta, meg lehet fordulni, hajtanak a leállósávban... Az albán rádió viszont jó, tök jó zenéket játszanak és keveset beszélnek valamint a vétel is teljesen jó. A tv-ben néztük a helyi zene adót is, ott csak helyi popzenét játszanak, de az is teljesen rendben van. Nomeg a másik, hogy Tiranában legalábbis mindenki tök elegáns, az idősebbek is szépen fel vannak öltözve, másrészt a lányok nagyon szépek és csinosak (o;
A határon lehúztak minket 15€-val, valami biztosítás okán. Persze felmerül a kérdés, hogy amikor először léptünk be az országba, akkor vajon ez miért nem kellett... Az út mindenesetre ennél a határátkelőnél sokkal-sokkal jobb volt. Átérve a montenegrói oldalra viszont meglepően sok szamár volt az út szélén :) Volt, ahol sunyin az út szélén hűsöltek az árnyékban.
A szállást viszonylag hamar megtaláltuk, bár elsőre nem sikerült eltalálni, hogy hol kell bekanyarodni, úgyhogy tettünk kisebb kitérőt. A recepciós lány borzasztó rendes, a szoba szép, a reggeli is remek volt. Igaz akadt valami probléma a foglalásnál, úgyhogy két éjszaka után elköltözünk egy másik szobába.
Budva alapvetően csalódást okozott, hogy őszinte legyek. Egyrészt rettentően turistás, rosszabb mint a Balaton, gyakorlatilag nem fértünk oda a strandra, másrészt a tenger is olyan hideg volt, hogy én csak derékig mentem bele.
Szerencsére aztán ma kicsit túráztunk, elmentünk Kotorba, persze itt is ugyanaz, alig találtunk parkolóhelyet. Itt nem igen van strand a városban, bár egy helyen sekély volt a víz, úgyhogy én bele is másztam (; Megnéztük a nagyon szép óvárost. Nagyon hangulatos a szűk kis utcákkal és fazsalus ablakokkal. Ettünk egy kis hentesnél burgert (; 1€-ért akkora húspogácsát adtak egy zsömlével, hogy csak na. Nagyon finom volt, olvastam is egyébként valami blogon, hogy itt jól csinálják. Meg itt délen persze már mindenütt nő a füge, majd azt is szeretnék venni, csak nem itt, mert gondolom elég drága. Idefelé jövet láttam Podgorica környékén kiakasztva fűzéreket, majd ott bepróbáljuk.
A délutánt amúgy a Jaz strandon töltöttük, itt rögtön szereztünk 2 nyugágyat asztalkával és napernyővel 5€-ért, meg találkoztunk magyarokkal is, ill itt beszéltünk is velük (: A tenger itt is cudar hideg volt, nem is értem hogy bírtak annyian pancsolni benne. Persze sikerült a napon elaludni, meg Kotorban rám sült a top meg a rövidnadrág is... mindegy, talán lesz még idő korrigálni (o;

2010. augusztus 10., kedd

Tirana

Így 2 nap után mindenkinek bátran ajánlom Tiranát, igazán remek város.A klasszikus értelemben vett látnivaló valóban elég kevés van. A nagyobb épületek mind szocreálosak és sok helyen kissé elhanyagoltak, mint ahogy ez pár helyen nálunk is megvan még. Anno építettek ugyan szökőkutat meg virágágyást, de mára a szökőkút száraz, az ágyásban meg elvadult büdöskék nyújtóznak. Megnéztük a régészeti és nemzeti múzeumokat, de sajnos nagyon kevés helyen van bármi is angolul kiírva, így aztán tényleg csak megcsodáltuk az ókori kerámiákat és egyebeket, de fogalmunk nem sok volt arról, hogy mit látunk. Azt hiszem nem lett volna túl nagy veszteség, ha ezeket kihagyjuk.A piac viszont nagyon remek, nagyon olcsón lehet mindenféle szépséges növényt venni. Az utcán is nagyon sok helyen van árus, meg kisebb zöldséges stand, ezek persze kicsit drágábbak, mint a piac.

Árulnak egyébként minden sarkon cigarettát, öngyújtót, csokit, ropit és még kitudja miminden van az ilyen árusoknál. Hétfőn este bevásároltunk keddre reggelit a piacon. Vettünk szőlőt, juhsajtot, kenyeret meg olivát. Az olivaárus néni nagyon kedves volt, külföldiül ugyan nem beszélt, de erőszakoskodott, hogy kóstoljam meg a bogyókat. Nálunk ránézésre eléggé egyformákat lehet kapni, van zöld meg fekete. Na most itt nyilván mindenfélék voltak, vagy 10 fajta. Hát én megkóstoltam egy zöldet meg a feketét, aztán ezt vettük végül (; Persze baromi olcsón, kb 600 forint kilója.

Árulnak zacskóban szárított növényeket, de mivel nem tudom róluk, hogy micsoda, és gyakorlatilag senki nem beszél külföldiül, hát nem is nagyon merek venni semmi ilyet. Árulnak viszont műanyag palackban málnaszörp színű valamit, azt ma megtudtuk, hogy borecet. Azt hiszem ilyet majd fogok beszerezni. Ami viszont némi csodálkozásra adott nálam okot, hogy mindenütt lehet ugyan kapni padlizsánt, de szerintem nálunk odahaza a kertben szebbek teremnek. A paradicsomok is furák, elég zöldek, nem tudom az ízük milyen lehet.
Kipróbáltuk ma délután a bureket is. Találomra vettük, úgyhogy túrósat kaptunk. Persze a bácsi itt sem beszélt angolul, úgyhogy sosem tudtuk volna szerintem kideríteni, hogy milyen is (; Nekem a leveles tészta nem túl nagy favoritom, de azért finom volt. Kipróbáltuk még tegnap a helyi McDonalds klón kínálatát, ami meglepően jó volt. Egyrészt nagyon tetszett, hogy nem buszülés zsömlét adtak, hanem rendes, még kissé barnának is tűnőt, meg rendesen volt zöldség benne.Ma este voltunk étteremben is, egyrészt mert kellett valamit enni, másrészt viszont mert úgy tűnik sikerült kicsit sok készpénzt felvenni, és nem akarjuk visszaváltani, szóval gondoltuk eszünk kicsit drágábban. Namost a nagy költekezésben kiadtunk ketten 5400 forintnyi leket, és ebben volt 2 raki (helyi pálinkaféleség), egy gyümölcssaláta, egy olivás saláta, leves és két főétel meg egy sör és egy üdítő.A leves elvileg valami borsós krémleves volt (Supe me bizele) csirkemellel. A saláta elég egyszerű volt, olivabogyók hagymával és naranccsal. A főételnek tesóm valami darálthúsos rudacskákat evett, az igazából egy nem túl nagy adag volt, de persze finoman volt fűszerezve. Én először bárányt akartam enni, de az nem volt úgyhogy találomra választottam gyorsan az étlapról, így sikerült egy borjús fogást enni (Fergesë me vishi vici). Alapvetően nem szeretem a marhát, de ennek nem volt olyan íze, mégis remélem, hogy nem volt igazi borjú, mert azt nagyon sajnálnám. Mindenesetre nagyon finom volt, igaz nem egy könnyű fogás. Először meg is voltam győződve róla, hogy még velőt is eszek, de utóbb utánanéztem, sajttal készül, azok voltak a fehér darabkák (; Nekem vigyázni kellett, hogy mit rendelek, mert ott is megesznek mindenféle belsőséget, és nem szerettem volna, ha egy darab szív vagy ilyesmi pislog a tányéromban.


2010. augusztus 9., hétfő

-> Tirana

Ha már itt ez a blog kihasználom, hogy ide blogolom a nyaralást. Nem kifejezetten passzol a profilba, de nincs kedvem mindenkinek emailt írogatni (; No meg aztán persze a helyi konyhát kiemelt fontossággal kezeljük, úgyhogy lesznek idevágó részek is.

Jelentem azt hiszem most már télleg elmegyek bárhova kocsival (; Én ugyan többet vezettem, de valahogy tesómnak jutottak a leggyalázatosabb szakaszok. Meg ahhoz képest, hogy pénteken még éjszakáztam, nem is fáradtam el.
Idehaza az autópálya gyakorlatilag üres volt, ott sikerült remek időt futni, ellenben a szerb határon sikerült azért némi időt eltölteni, de kifelé alapvetően gond nélkül mentünk. A gigászi sort látva örültünk, hogy mi nem befelé szeretnénk átlépni a határt.
A szerb oldalon elvileg van autópálya, gyakorlatilag egy széles, keskeny leállósávos út van, amin nem lehet túlságosan hajtani, mert a pálya másik felét most építik, valamint néhol elég foltos az úttest. Volt viszont egy érdekesség, mégpedig az, hogy aki lassan ment, az a leállósávon ment és így elég könnyen ki lehetett előzni, illetve a szemben jövők is lehúzódtak. Így sikerült a felezővonalat közletve teherautót előzni miközben szembe is jöttek (; Elég kamikaze fíling, de mindenféle dudálás vagy villogtatás nélkül lehúzódnak, úgyhogy alapvetően tök jó. Szerbiában egyébként nagyon korrektül ki van táblázva minden, gyakorlatilag tudtunk menni a táblák után városban is. A táj nem igazán különös, ott lehet látni legelésző teheneket szerencsére, meg van egy csomó befejezetlen, de legalábbis bepucolatlan nagy ház lehetőleg minél nagyobb kovácsoltvas kapuval. Ezenkívül, főleg a határhoz közelebb mindenütt dinnyét árulnak, bazinagy sárgákat is többek között, meg sok-sok paprikát. Láttunk egy esküvői menetet is, dudálni ott is szokás (; Viszont a párt szállító, ill. más "főbb" autókon volt az ablaktörlőkön, a szélvédő alján egy pléd is, de a többi kísérő autón is legalább egy kisebb törölköző volt csiptetve az ablaktörlőhöz. Elég idiótán nézett azért ki a puccos kocsi gyönyörű csokorral meg rajta egy barna mackópléddel (;
Haladni sajnos nem lehetett annyira jól, mint ahogy gondoltuk, mert a hegyi szakaszokon nem nagyon lehet hajtani, főleg, hogy volt olyan rész, ahol galandféreg formájú volt az útpálya és persze emelkedett.
A szerb-montenegrói határ vicces, van néhány konténer az út szélén, és ahol épp nincs alagút meg meredély az út mellett ott picit kiszélesedik és az úton vizsgálják a papírokat (; Majd eztán hajt az ember egy jó darabot, és akkor jön a montenegrói útlevélvizsgálat, úgyanígy konténerekből épült átkelővel és venni kell 10 eur-ért valami "ecotax" matricát. Amennyit egyelőre Montenegróból láttunk az csudaszép volt, gyönyörűséges hegyekkel. Hajtani persze ennek köszönhetően itt sem lehet, mert vagy előzni tilos van, vagy lehet, de nem lát az ember semmit és/vagy úgyis jönnek szembe (o; Mondjuk én elég töketlen vagyok, ami az ilyen villámelőzéseket illeti, de párszor előztek meg úgy, hogy ha valaki szembejön tutira összemennek, csak szerencsére nem jött. Én nem tudom azok honnét tudták, hogy nem jön majd semmi... Utak itt is teljesen korrektek, táblázás is, de hát nemrég még Szerbiához tartozott, szóval nem igazán tér el.
A móka Podgorica után kezdődött. Egyrészt innét a határhoz valami suttyó út vezetett, ami tele volt gödrökkel, keskeny volt, szembe jött egy kamion is. Igazából nem gondoltam, hogy elférünk, de szerencsére sikerült (; Innét gyakorlatilag nem volt kitáblázva, de mivel csak egy felé lehetett menni, túl sok tévesztési lehetőség nem volt. Namost a montenegrói-albán határon sikerült 1,5 órát eltöltenünk. Megnéztem közben a shkodrai tavat, mert arra remek kilátás nyílik. Megcsodáltam egy csudaszép, a köves talajon viruló kakukkfű bokrot meg pár gránátalmafát. Teljesen lelkes voltam, hogy micsoda dolgok vannak itt, amire az ember otthon vágyik. Tele van a terep fügebokrokkal is, meg pár kertben láttam banánfát is (; Nos miután átértünk a határon olyan út fogadott, amin rettegve hajtottunk kb 20km/h-val, nehogy kitörjön a kocsi kereke. Útjelző tábla sehol, a települések nevei nem stimmeltek a térképen lévőkkel, de még csak nem is hasonlítottak. Teheneket meg birkákat kellett kerülgetni az úton ezenkívül mindenféle gyalogost, kivilágítatlan biciklist, motorost, amit csak akarsz. No meg persze mindenki Mercedest vezet (o; Na szerencsére amúgy a végső elkeseredés határán akadt útjelző tábla és megjavult az út is, sőt, nem hogy megjavult, hanem egyenesen teljesen kifogástalanul sima lett. Táblák mondjuk továbbra sem lettek igazából, Tirana mindenhol ki volt táblázva, és kb. ennyi. Benzinkútból temérdek van, kb. 2 km-enként jön egy. Ezen kívül a házak egész furák. Vidéken csak és kizárólag gyönyörűen frissen festett színes, legalább 2, de inkább 3 emeletes családi házak. Igaz kicsit furán, elszórva voltak a susnyásban. Az össze út menti étterem gyönyörűen kivilágítva, vadiúj szép épület, csak tátottam a számat.
Azt gondoltuk tök jó is lesz végül, hogy Tiranába későeste érkezünk, talán nem lesz forgalom, és akkor könnyebben közlekedünk. Namost forgalom volt, tele az utca emberekkel, még 11-kor is. Megmondom őszintén nem tudom hogy találtuk meg a belvárost, csak mentünk érzésre, illetve egyszercsak rajta lett az utcanév a kinyomtatott térképen, ami nálunk volt. Mondjuk meg kellett kérdeznem egy srácot, hogy hogy találjuk meg a hostelt, de végül az is meglett, sőt egyenesen teremgarázsban parkolunk. A másik meg, hogy az egyirányú utcában egy percen belül 3-an is szembejöttek (;