2010. május 29., szombat

Pizzás zsömle

A héten újra meglátogattam Kochtopf oldalát, és a jubileumi brunch témájú Kochevent-re beküldött receptek között találtam ezt a remek nevezőt. A receptet olvasva voltak ugyan kételyeim, de a végeredmény mindet eloszlatta. Itt a jó idő, lehet piknikezni, grillezni miegymás, szerintem remek szereplője lehet a kínálatnak.
Az én zsömléim kócosabbak lettek, mint az eredetiek, és én tettem bele egy kis pizzafűszert is. Alapvetően ajánlom mindenkinek, hogy valami pizzához passzoló zöldfűszerrel bolondítsa meg.

Pizzás zsömle:

Hozzávalók (kb. 45 db):
  • 60 dkg liszt
  • 50 dkg túró
  • 16 ek tej (240 ml)
  • 12 ek olaj (180 ml)
  • 1 tk só
  • 2 tk sütőpor
  • 20 dkg felkockázott sonka/bacon
  • 20 dkg reszelt sajt
  • 10 dkg pirított hagyma
Gyúrjuk össze a hozzávalókat, formáljunk belőle golyókat majd 180°C-on süssük 20-30 percig.


Die Küchengeister: Pizzabrötchen

2010. május 22., szombat

Tofu

Egyszer nagyon lelkesen megkóstoltam a tofut, hogy mégis milyen lehet. Elsőre konkrétan rossznak találtam, nem is ettem, míg egyszer a kínainál felesben kaptam valamivel, mert későn mentem, és nem volt már elég abból, amit eredetileg enni akartam. Gondoltam adok neki még egy esélyt, legfeljebb a tofudarabokat majd kipiszkálom. No jelentem az első próbálkozás óta eltelt időben változott annyit az ízlésem, hogy azóta azt kell mondjam, kifejezetten szeretem.
Nálunk ez egyáltalán nem népszerű alapanyag, kitudja miért. Talán mert nálunk alapvetően is népszerű dolog húst enni, és mindenki húspótlóként tekint a tofura. Nem szeretem igazából ezt hozzáállást, én sem azért eszem, hogy húst pótoljak vele, hanem mert egyszerűen finom. Igyekszem minél változatosabban étkezni, és a tofu egy egészséges alapanyag, ráadásul gyakorlatilag nem is nagyon kell sütni/főzni, úgyhogy még praktikus. Ráadásul nem is annyira nehéz hozzájutni, mert a múltkor pl. a Intersparban is láttam. Nem tudom a bioboltok és hasonlók ellátottsága milyen, én mondjuk most a Nagycsarnok alagsorában lévő ázsia boltban vettem néhány fűszer kíséretében.
A kínaiban ettem ilyesmi formában tofut, úgyhogy ezt alapul véve csináltam tegnap vacsorát belőle.

Tofu ceruzababbal és gombával

Hozzávalók (2 főre):
  • fél kocka tofu
  • 2 tenyérnyi gomba
  • fél zacskó mélyhűtött ceruzabab
  • 1 közepes fej lilahagyma
  • só, bors, olaj
  • szójaszósz
  • garam masala
A hagymát és gombát tisztítsuk meg és vágjuk őket nem túl vékony szeletekre. A hagymát elég csak egyszer félbe vágni és úgy felkarikázni. A tofut szintén szeleteljük fel.
Hevítsünk serpenyőben olajat, és dobjuk rá a hagymát és a gombát. Amikor ezek megpirultak, adjuk hozzá a babot is, és fedő alatt pároljuk roppanósra. Ízlés szerint borsozzuk és picikét sózzuk is meg. Ha a bab megfelelő, dobjuk bele a tofut, locsoljuk meg szójaszósszal és ízlés szerint adjunk hozzá garam masalát, majd süssük össze az egészet.
Én barna rizzsel ettem.

2010. május 16., vasárnap

Reteksaláta

Ősrégi recept, régebben anyukám gyakran csinálta, de már nagyon rég nem ettünk. Biztosan valahol máshol is van ilyen recept, de még nem találkoztam vele eddig sehol. Sajnos nem sikerült túl jó retket venni, elég sokat ki kellett dobni, mert kukacos volt. Jobbak a kis hosszúkás retkek, szebben mutatnak szerintem a kicsi karikák. Sajnos már snidling sem volt, úgyhogy újhagymát használtunk.

Reteksaláta

Hozzávalók:
  • 1 csomag retek
  • 1 csokor snidling
  • 1 pár virsli
  • cukor, ecet, mustár, olaj
A retket uborkareszelőn reszeljük le, adjuk hozzá a felkarikázott virslit és a felaprított snidlinget. Keverjünk egy hagyományos ecetes-cukros salátalevet, és adjunk ízlés szerint mustárt és egy kevés olajat. Ezzel a lével öntsük le a salátát, elvileg úsznia kell az alapanyagoknak benne. Hagyjuk picit állni, hogy összeérjenek az ízek.
Csináltam mindenféle ékszert az elmúlt egy hétben. Volt ihletem, aztán meg a beszerzés közben találtam mindenféle más szimpatikus dolgot, úgyhogy persze nem csak azt csináltam, ami eredetileg eszembe jutott. Csütörtökön meg kellett valami, amivel lefoglalom magam, és kikapcsolom a fejem, mivel az eső miatt nem tudtam elmenni futni. Kedden már megáztam, nem volt kedvem még egyszer (;
A piros fülbevalóról elég szar képet tudtam csak csinálni, nem tudom, valahogy nem sikerült jobbat. Talán kellett volna szép napsütés, de az most a luxuskategóriába esik. Talán később megpróbálom lefotózni újra.